Korábbi kiállítások - archívum

Kiállításjegyzék és bibliográfia

Vörösváry Ákos és az Első Magyar Látványtár kiállításai — Dr. Tóth Elek munkája.
PDF formátumban letölthető.

Nőábrázolások és ábrázoló nők

kiállítótér

A régóta tervezett Nőábrázolások és ábrázoló nők címet viselő tárlat az alkotóművészet egyik legfontosabb kérdését vizsgálja: a nők szerepét a vizuális kultúra történetében, akik létrehozói, s egyben (örök) témájául is szolgálnak a különféle műalkotásoknak és használati tárgyaknak.

A nők által létrehozott alkotások minden bizonnyal egyidősek a művészet történetével, azonban az elmúlt évszázadok során hosszú folyamat vezetett odáig, hogy a sokáig férfiak által dominált területen a vitathatatlan minőség révén elismerést és megbecsülést nyerjenek.

Látogatható: 
2023.06.20 - 2023.10.31
 

MI MAGYAROK / HAZAFIAS KIÁLLÍTÁS

Parti Nagy Lajos megnyitó beszédével

Az Első Magyar Látványtár Alapítvány gyűjteményének anyagából Vörösváry Ákos válogatott, és rendezte meg a Mi magyarok című kiállítást, aminek ismertetése helyett ide idézzük Parti Nagy Lajos írását, amelyet a kiállítás megnyitásaként olvasott fel.

MEGNYITÓDA
(mimagyar cédulák)

Hölgyeim és uraim, mi magyarok, mi nem,
az Örkény által jövendölt időnek eltelt több, mint a fele, de harmada tán megvan, lesz még ideje a háborúnak elfagylaltosodni. Másrészt tegnap este a google 0,71 másodperc alatt 632 millió találatot jelzett a magyar szóra, ha ezt 14 millióval osztom, 45 magyar esik minden egyes magyarra, van remény. Ma egy ilyen pazar kiállítás, a szabadság derűje, ad okot a reményre, ami utoljára hal meg, ha egyáltalán.

Látogatható: 
2022.03.27 - 2022.10.31
 

EGYÜTTÁLLÁS, AVAGY 3 X 31 - a Látványtár Kiállítóházában

2021. július 4 - október 31

Ez a kiállítás három, 1990-ben – a lehetőségek megnyíltának évében – született, és máig „talpon maradt” intézmény: a MissionArt Galéria, a Várfok Galéria, és a házigazda, az Első Magyar Látványtár Alapítvány közös, jubileumi kiállítása, gyűjteményeik válogatott darabjaiból. A két kereskedelmi galéria és az alapítvány kezdetektől fogva kölcsönös rokonszenvvel, és figyelemmel kísérik egymás tevékenységét, így magától értetődő volt az ötlet, hogy 30 éves fennállásukat egy közös kiállítással ünnepeljék. A világjárvány azonban közbeszólt, a közös ünneplés 2021-re a 31. évfordulóra tolódott, és a kiállítás eredetileg tervezett címe EGYÜTTÁLLÁS, AVAGY 3 X 31 –re módosult.

VIDEÓ

A három intézmény rövid bemutatkozása:

MISSIONART GALÉRIA

Látogatható: 
2021.08.04 - 2021.10.31
 

Mélyi József megnyitója

A fekete árnyalatai

„Fekete ég és fekete tenger, fekete fák és fekete ház, fekete állat, fekete ember, fekete öröm, fekete gyász” –113 éve írta Babits Mihály ezeket a sorokat, kötetben 110 éve jelent meg a Fekete ország, s ma, több mint egy évszázaddal később minden, amit Babits leírt, itt jelen van. Egyrészt itt van a világban – ha most körkérdést intéznénk mindenkihez, milyen színű a jelen, akár többséget is szerezhetne a fekete. Másrészt itt van körülöttünk egy ország, amelynek – hogy Esterházy Péter nagymamájának szavát idézzem – „előmenetele” jelenleg nem ragyog a szivárvány színeiben. Harmadrészt pedig minden motívum itt van a Látványtár kiállításnyi világmodelljében – állat, ember, öröm és gyász, minden fekete, s ez végül is furcsa módon nem olyan sötét, mint a képzeletben projektált jövő.

Látogatható: 
2019.06.29 - 2020.05.31
 

A nagy szenvedély

Kiállítás a dohányzás múltjáról és jelenéről

„A nagy szenvedély” címet egy 1937-ben megjelent könyvtől kölcsönöztük; Remethey Fülepp Dezső írta a dohányzás történetéről.
Az Első Magyar Látványtár részben tulajdonolja, részben kezeli – Vörösváry László hagyatékaként – az ország talán legnagyobb magánkézben lévő, ilyen tárgyú gyűjteményét.
A valahai kulturált dohányzás szerteágazó, klasszikus tárgykultúráját felölelő több ezer darabos gyűjtemény miden szeletéből ízelítőt ad a kiállítás, a biedermeier kortól napjainkig született tárgyak sokaságából válogatva.

 

KIEMELÉS TŐLÜNK

A Látványtár Kiállítóházának 2017. évi új kiállítása

Új kiállításunkat Saly Noémi nyitotta meg 2017. július 1-én, szombaton a Látványtár Kiállítóházában, Diszelben (Tapolca-Diszel, Templom tér). A kiállítás szeptember 30-ig naponta 10 és 18 óra között tart nyitva (hétfő szünnap).

 

Megbecsült tárgyak Balassa Katalin rajzaival

Az első magyar Látványtár vendégkiállítása a Faur zsófi galériában

Azt hihetnénk, szegényemberek használta tárgyak a modelljei Balassa Katalin nagy beleérzéssel készült színes rajzainak. A modellek és „portrék” most a Faur Zsófi Galériában – PANEL CONTEMPORARY – egymást értelmezve, erősítve, igazolva meglepően meggyőző párokként kerülnek először a nyilvánosság elé. (Második, jócskán kibővített megmutatkozásuk június 24-től az Első Magyar Látványtár Kiállítóházában – Tapolca-Diszel, Templom tér – esedékes.)

 

Kutyavilág, oroszlánrész és más állatságok

Képek a Látványtár új kiállításáról

Látványtár Kiállítóháza, Diszel
Megnyitó: 2016. június 18. szombat 17 óra
Megnyitja: Dr. Vásárhelyi Tamás biológus
Rendezte: Steffanits István és Vörösváry Ákos
Látogatható:2016. június. 19-től szeptember 30-ig

 

"A FEHÉR" ÉS "KICSINY BALÁZS: IDEIGLENES FELTÁMADÁS"

2015. JÚNIUS 27-ÉN, 17:00 ÉS 17:30 - KÉT KIÁLLÍTÁS NYÍLIK A LÁTVÁNYTÁR KIÁLLÍTÓHÁZÁBAN

1.
A FEHÉR
A Látványtár új, egy éves, nagy kiállítása

Koncepció: SIMON ZSUZSA, VÖRÖSVÁRY ÁKOS
Rendezés: STEFFANITS ISTVÁN, VÖRÖSVÁRY ÁKOS
Megnyitó: 2015. június 27-én, szombaton, 17 órakor
A kiállítást megnyitja: NAGY ANDRÁS esztéta, a Janus Pannonius Múzeum főmuzeológusa

 

Apollói és Dionüszoszi nyár

Képpárok a 25 éves Első Magyar Látványtár gyűjteményéből

Helyszín: Fészek Galéria, Budapest, 1073 Kertész utca 36
Megnyitó: 2015. január 6-án, kedden délután 6 órakor
Megnyitja: Spengler Katalin
Közreműködik: Dresch Mihály és Grencsó István
Rendezte: Steffanits István és Vörösváry Ákos
A KIÁLLÍTÁS LÁTOGATHATÓ: 2015. január 29-ig, munkanapokon 2-7-ig
Budapest 1073. Kertész utca 36. www.feszek-muveszklub.hu

 

HÁROM ÚJ KIÁLLÍTÁS NYÍLIK A LÁTVÁNYTÁR KIÁLLÍTÓHÁZÁBAN 2014.JÚNIUS 28-ÁN

ISTENÉRT, KIRÁLYÉRT HAZÁÉRT! (Látványtári emlékkép a Nagy Háborúról) + NÁDLER ISTVÁN KAMARA KIÁLLÍTÁSA + T. SZABÓ LÁSZLÓ:"ÚJ FROTTÁZSOK"

ISTENÉRT, KIRÁLYÉRT, HAZÁÉRT! Látványtári emlékkép a Nagy Háborúról
Megnyitó: Június 28-án szombaton, 17 órakor
Köszöntőt mond: Sági István Tapolca Város alpolgármestere
Megnyitja: Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Közreműködik: Gáti Oszkár színművész
Rendezte: Steffanits István és Vörösváry Ákos
Támogatók: Magánemberek és Tapolca Város Önkormányzata

 
Vasbeton

"Szertár" - a Vizivárosi Galériában

Budapesten állít ki ismét a Látványtár

Helyszín: Vizivárosi Galéria, 1027 Budapest Kapás u.55.
Megnyitó: 2014.február 4. kedd 18 óra
Megnyitja: Gerber Pál képzőművész
Rendezte: Steffanits István és Vörösváry Ákos
A KIÁLLÍTÁS LÁTOGATHATÓK: február 27-ig keddtől péntekig 13-18 óra között
www.vizivarosigaleria.hu Telefon: 201 6925

 

"Az esendőség ereje". és "Benda Iván, fotográfus: Tánc"

Június 29-én 2 kiállítás megnyitója a Látványtár Kiállítóházában ésutána Grencsó Kollektív Tér koncert

Helyszín:Az Első Magyar Látványtár Kiállítóháza
Megnyitó: június 29. 18 óra
Megnyitja: Frazon Zsófia, etnográfus
Közreműködik: Grencsó István
Rendezte:Steffanits István és Vörösváry Ákos
A KIÁLLÍTÁSOK LÁTOGATHATÓK: szeptember 30-ig naponta 10-18 óra között (hétfőn szünnap), ezt követően, 2014. május 31-ig előzetes bejelentkezéssel: 30/536-5456, vagy 30/244- 6985

AZ ESENDŐSÉG EREJE

 

GULÁCSY LAJOS RAJZAI

AZ ELSŐ MAGYAR LÁTVÁNYTÁR VENDÉGKIÁLLÍTÁSA AZ EGRY JÓZSEF EMLÉKMÚZEUMBAN – BADACSONY, Egry sétány 1.

Megnyitó: június 22. 19 óra (Múzeumok éjszakája)
Megnyitja: Gopcsa Katalin művészettörténész, közreműködik Németh István Péter költő
Látogatható: szeptember 15-ig
Nyitva tartás
júniusban és augusztus 20 után: hétfő és kedd kivételével naponta 10.00 - 18.00 óráig, júliustól aug. 20-ig: hétfő kivételével naponta 10.00 - 18.00 óráig.

 

Altorjai Sándor: Balatoni képek / A Látványtár kamara kiállítása

A badacsonyi múzeumi szezon nyitányának részeként az Egry József Emlékmúzeumban

Altorjai Sándor idén lenne 80 éves. Az Első Magyar Látványtár által rendezett kamara kiállítás a művész több korszakának Balaton ábrázolásaiból válogat. A kiállított művek részben a Látványtár gyűjteményéből valók, részben pedig magángyűjtőktől kerültek kölcsönzésre.
A kiállítást Andrási Gábor művészettörténész nyitja meg. Kurátora Vörösváry Ákos.

NÉHÁNY SZÓ ALTORJAI SÁNDORTÓL, ILLETVE RÓLA, különös tekintettel a kiállítás témájára.

 

Képpárok és hármasképek

A Látványtár vendégkiállítása az R9 Galériában/Bp. Ráday u. 47.

VÁLOGATÁS A LÁTVÁNYTÁR GYŰJTEMÉNYÉBŐL
Helyszín: Art9 Galéria, 1092 Budapest, Ráday u. 47.
Megnyitó: 2013. április 3. 18 óra
Megnyitja: Mújdricza Péter, építész
Rendezők: Steffanovits István és Vörösváry Ákos
Látogatható: 2013. április 21-ig, kedd - szombat 14 és 18 óra között.
Film a kiállításról: http://vimeo.com/66828244

NÉHÁNY SZÓ A KIÁLLÍTÁSRÓL

 

Piroska, Fehérke, Zöldike, 1 asszony 3 lánya

Koncert a megnyitó után 19 órától - Grencsó Kollektíva és Dresch Quartet

HELYSZÍN: A Látványtár Kiállítóháza, Tapolca-Diszel, Templom tér
MEGNYITÓ: 2012. június 30. (szombat) 17:30
MEGNYITJA: Wehner Tibor művészettörténész
KÖZREMŰKÖDIK: Dresch Mihály és Grencsó István
RENDEZTE: Steffanits István és Vörösváry Ákos
LÁTOGATHATÓ: 2013. június 09-ig
FILM A KIÁLLÍTÁSRÓL: http://vimeo.com/46966210

A kiállításról
Megújítottuk a tavalyi kiállításunkat: az "Egy+1" a Rózsaszínről és a Nemzet színeiről szólt (lásd "korábbi kiállítások"). Most viszont minden csupa piros-fehér-zöld.

 

A Kiállítóház nyitva tartása és részben az aktuális kiállítása is megváltozott!

2011. szeptember 12-től a 2012.évi új kiállítás megnyitásáig

A Látványtár Kiállítóházában jelenleg a kibővített "A nemzet színeiről" című kiállítás látható. A korai, rózsaszínű Zsolnay kerámiákat bemutató "A rózsaszínről" című kiállítsunk szeptember 11-én véget ért. (Decembertől ez a gyűjtemény - Winkler Barnabás gyűjteménye - bővebb anyaggal a Zsolnay Múzeumban, Pécsett lesz látható.)

 

ARCOK

Az Első Magyar Látványtár Alapítvány kiállítása az Art9 Galériában

VÁLOGATÁS A LÁTVÁNYTÁR GYŰJTEMÉNYÉBŐL

Helyszín: Art9 Galéria, 1092 Budapest, Ráday u. 47.
Megnyitó: 2011. augusztus 3. 18 óra
Megnyitja: Kováts Albert festőművész
Rendezők: Steffanovits István és Vörösváry Ákos

Látogatható: 2011. augusztus 26-ig, keddtől péntekig 16 és 20 óra között.

A KIÁLLÍTOTT MŰVEK SZERZŐI:

 

"Egy + 1"

(A rózsaszínről és a nemzet színeiről)

HELYSZÍN: A Látványtár Kiállítóháza, Tapolca-Diszel, Templom tér
MEGNYITÓ: 2011 június 25-én, 17 órakor
MEGNYITJA: Tóth József Füles, fotográfus
KÖZREMŰKÖDIK: Winkler Balázs, trombita
RENDEZTE: Steffanits István és Vörösváry Ákos
LÁTOGATHATÓ: szeptember 11-ig.

TÁMOGATÓ: Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

A KIÁLLÍTÁSRÓL:

Egy: Válogatás Winkler Barnabás rózsaszín Zsolnay-kerámia gyűjteményéből
+