KIEMELÉS TŐLÜNK

A Látványtár Kiállítóházának 2017. évi új kiállítása

Új kiállításunkat Saly Noémi nyitotta meg 2017. július 1-én, szombaton a Látványtár Kiállítóházában, Diszelben (Tapolca-Diszel, Templom tér). A kiállítás szeptember 30-ig naponta 10 és 18 óra között tart nyitva (hétfő szünnap).

Most, a korábbi kiállítási gyakorlatunktól eltérően, három művész, Albert Katalin, Balassa Katalin és Budahelyi Tibor műveiből építkezik a kiállítás, valamint a Látványtár egyik legsajátosabb gyűjteményi egységéből, amit „Megbecsült tárgyak” elnevezéssel tartunk számon.

E tárgyak születésekor s egész hosszú életük során még „benne volt a levegőben”, hogy nem eldobni! Hiába csorbult, csonkult, szakadt, vagy törött el, meg lehet, tehát meg kell javítani, aztán megjavítva továbbhasználni… anyagukra tekintet nélkül.. A Látványtár meg összegyűjtötte, és őrzi immár évtizedek óta az így megbecsült tárgyakat, és megtalálta a nagyszerű Balassa Katalint, akinek érzékeny előadásában ez a valóban rendkívüli, azonban a kortárs gondolkodás perifériáján is kívül eső tárgyvilág mégis sokunk gondolkodását terelgetheti jótékonyan ebben az egészen másmilyen XXI. században.
Kiállításunkon szerepelnek Balassa Katalin átélt rajzai mellett, azok modelljei a „megbecsült tárgyak” is.

Albert Katalin egy csobánci szőlőbirtoktól búcsúzó nagyszerű fotósorozata két éven át készült. A 200 lapból álló sorozat tagjai nem tájképek, nem csendéletek, lírai absztrakt kompozíciók. Ércnél maradandóbb emlékműve egy borospincének, présháznak, az ott eltöltött három évtizednek. Igazi meglepetés a szerzőtől.

Budahelyi Tibor a harmadik szerző, akitől szintén egy fotósorozatot állítunk ki a 1988-90-es évekből, mintegy 130 lapot, budapesti csatornafedők, jelek az aszfalton, macskakövön, kátrányfolyások, földből meredező fém csonkok, szóval nagyon "snassz" tematika - gyönyörűek.

A négy szereplő nem a könnyen ítélkező fölényével, de bölcs türelemmel, szeretettel és gyermeki komolysággal vizsgálja, ábrázolja, gyűjti be érdeklődése tárgyát, az elmúlót, a kicsinyt, a már alig is létezőt, már a periférián sem megtűrt tárgyakat, jeleket, nyomokat, árnyékkal fedett szögleteket – mindnyájunk épülésére.